Sziasztok!

Az utóbbi napokban eszembe jutott még néhány érdekesség.

Az autósok és a gyalogosok találkozása a zebráknál például egészen szokatlan.
Ha csak közelít egy gyalogos a zebrához, az arra tartó autó megáll. Sokszor akkor is, ha tényleg lépésekre vagyunk még az úttesttől. Ha pedig már odaértünk és megálltunk, egészen biztosan megállnak ők is.
Először azt hittem, azért, mert Jázminnal vagyok. De nem. Ez a hozzáállás bármilyen nemű és korú járó-kelővel szemben érvényes.

Aztán. Azok az idősek, akik nehezen járnak, kerekes, bevásárlókosaras, (vagy a kosárnak kialakított hellyel rendelkező) járókerettel közlekednek.

Nagyon tetszik a csengőnk (főleg az otthoni vezeték nélküli, elektromos csengőnk után, ami sosem csöng, ha a kapunál megnyomják, viszont néha megszólal, amikor senki nincs a környékén):

Ez a csengő tisztán mechanikus. Két eleme van, ezek az ajtó két oldalára vannak rögzítve. Az egyik egy gomb - ez van kívül - a másik biciklicsengőhöz hasonlít - ez van belül. Ha kívül megnyomod a gombot, belül koccan a domború fémelemhez a nyelv, és csenget.


Közepesen nagy hiba volt nem hozni gumicsizmát.


Tegnap bementünk Atis munkahelyére.
Az egy külön bejegyzést érdemel, de egyrészt még emésztgetem, másrészt készülök visszamenni fényképezővel, harmadrészt pedig inkább Atis meséljen erről először - igérem pótolom :) - Atis.

Utána viszont bankban jártunk, ahol a félórás várakozás alatt Jázmin végig kiscicásat játszott és folyamatosan nyávogott. A folyamatosant úgy értem, hogy szó szerint csak pár másodperces szüneteket tartott. Cérnavékony hangon, minimális változtatásokkal mjeeee és miaúúúú, miaúúúúmiaúúúúmiaúúúúú. A végére már szakadtam a röhögéstől. A közönség egy nagyon-de-nagyon fura sráctól eltekintve rezzenéstelen arccal reagálta le a dolgot.

Közben odakint egy apuka öltönyben-nyakkendőben egyik kézzel babakocsit tolt, a másikban kisbabát cipelt.

Írtam már, hogy itt úgy néz ki a gyed-gyes-kérdés, hogy az anyuka fél évet vehet ki a gyerek születése után, legalábbis ennyi időre folyósít az állam támogatást/juttatást, és ennyi tartják fent a helyét a munkahelyen?
További fél év jár még a családnak, de csak akkor, ha azt az apuka tölti otthon a gyerekkel. Ha nem, akkor elesnek ettől a második félévtől.
Ezért aztán legalább annyi pasi rohangál 6-12 hónapos gyerekekkel az utcán, mint amennyi nő. :)
(A dologgal kapcsolatban ellentmondásos gondolatok és érzések viaskodnak bennem, de ez más lapra tartozik.)

Még egy dolog, amit szájtátva figyeltem, az a könyvtár.
Gyerekdalokat, gyerekverseket, mondókákat szerettem volna beszerezni, cd-vel együtt, hogy azt is megtudjuk, hogy kell kiejteni mert Jázmint egyre jobban frusztrálja, hogy rajtunk kívül senkivel sem tud szóban kommunikálni.
Elmentünk, beiratkoztunk.
Kaptunk egy szép, piros kártyát, amihez pin-kódot is választani kellett. Csodálkoztam, de hát jól van. Ez a kártya 44 stockholmi könyvtárba érvényes. Lesz miből válogatni, azt hiszem. :)

Miután választottunk (könyvet) - gyanítván, hogy lesz itt még valami furcsaság - kértem a könyvtárost, hogy az első alkalommal mutassa meg, hogy is megy ez itt náluk.

Kicsi asztal, monitorral.
Piros kártyát nyílásba helyez,
pin-kódot beüt (választhatunk is, hogy érintőképernyőn, vagy a billentyűs kis kütyün)
majd az "asztallapra" helyezzük a könyvet, kóddal lefelé, és az asztal leolvassa, és kinyomtat egy bizonylatféleséget, amin rajta van többek között az is, hogy mikor kell visszavinni.

Visszavinni is hasonlóan fogjuk majd:
Egy nagy plexidoboz, egy nyílással, amibe egyesével, megint csak kóddal lefelé betologatjuk a könyvet vagy könyveket, a dobozban valami leolvassa és megint csak papírkát nyomtat, amin gondolom, az van, hogy tanúsítják, hogy visszaszolgáltattuk a könyvtár tulajdonát - na ez nekem is új, meg fontos is, mert én viszem vissza a cumót - Atis.

Most ennyi.

(Tetszik neki a svéd gyerekdalos cd és könyv. És ez jó. Tegnap már hajlandó volt integetni egy ismeretlen kislánynak.)

Szép vasárnapot mindannyiótoknak!

G