Sziasztok!

Ha eljutott hozzád a köremail, akkor ne olvasd tovább ezt a  bejegyzést, mert szinte teljesen egyezik az e-maillel. 

Csak idemásoltam arra az esetre, ha valaki azt nem kapta meg ilyen vagy olyan okból.

Idemásolom az emailt, amit a gmailemben lévő címlistán szereplő barátoknak és ismerősöknek már elküldtem. (Remélem, mindenkinek, akinek szerettem volna, ha mégsem, kérlek, ne vegyétek zokon, háromszor vagy négyszer zártam be a majdnem készre bepipált címlistával a gmailt, (véletlenül), sőt először nem is találtam a címlistát. 

Szóval a végére már golyózott a szemem.)

Tehát az email:

Hírt adunk magunkról. Akik még esetleg nem tudnak róla:

Stockholmban vagyunk, úgy tervezzük hogy 3(-4) évre maradunk. Atis itt kapott munkát, én meg vagy tanulni, vagy dolgozni fogok, vagy mindkettőt, majd elválik.

Megérkeztünk 18-án, szerdán, és már másnap reggel itt volt a teherautó a dobozainkkal. Csütörtökön kipakoltuk a dolgaink nagy részét, de az összerakandó dolgok még darabokban voltak.

Amikor ideértünk, napsütés várt, de néhány tulipánon és nárciszon kívül meg semmi jel nem utalt arra, hogy tavasz van: a fák csupaszok voltak, és fű is csak itt-ott volt, nagyrészt tél utáni színe volt szinte mindennek.

A második napon már havas esőben mentünk az adóhivatalba (az emailben ezt rosszul írtam, nem bevándorlási hivatal volt az, de ott regisztráltak minket, mint itteni lakosokat. Sztem a bevándorlás szót használták, Atis szerint nem, nem tudom, mindegy is - nem, nem azt - Atis), és 3-4 fok volt odakint. :S

Visszatérve a lakáshoz...

Végül az IKEÁban megvettük azt a néhány dolgot, amit igazán fontosnak tartottunk, és szombat este már itt aludtunk a Sárgabarack utcában (Aprikosgatan). Addig Atis szüleinél, ők is itt laknak Stockholmban, csak éppen a város másik végén.

A lakásról annyit, hogy lélegzetelállító helyen van, és belül is nagyon tetszik nekünk. A csúcs a dologban az, hogy a hátsó ajtón kilépve (földszinten lakunk) majd balra fordulva kezdődik egy erdő, mohos, gömbölyded sziklákkal, madarakkal, vadvirágokkal. Ilyen lehet valamelyik nemzeti park legszélén lakni otthon, csak ez Stockholm legszélén, de még a városban van. Van a közelben egy rezervátum és egy tó, ahol nyáron nagy strandolás folyik, mert – mint mondják – ez a víz fel tud melegedni annyira, hogy lehessen benne fürödni. Kíváncsian várjuk, mennyire is lesz meleg az a víz. Nem biztos, hogy mi abban fürödni is szeretnénk majd.

Két-három ovi is van az utcában. Oda egy központi intézményen keresztül lehet jelentkezni, online is, és azt mondták, vállalják (egyébként minden jelentkező gyerek esetében) hogy őszre találnak Jázminnak helyet valamelyik oviban... Ő tart a dologtól, mert nagyon zavarja, hogy nem érti, amit mondanak és őt sem értik. De azért az egyik ovira már azt mondta hogy oda szeretne majd járni. Majd meglátjuk, hogy alakul.

Szóval amikor itt, a lakásban már élhetővé váltak a körülmények, simán ment minden, sétáltunk a lakás mögötti erdőben, felderítettük a boltot, a szabót, csodájára jártak a Jázmin műanyag kismotorjának, az egészen idősek pedig inkább megrémülve várták, hogy mi fogja őket megelőzni. Jázmin torka szakadtából juhúúúzva-kacarászva száguldozott a lejtőn lefelé. Ez egy hosszú és lankás lejtő volt. (Néhány nappal később neki is ment egy villanyoszlopnak, elég csúnyán nézett ki, de már jól van. Annyira gyorsan akart menni a lejtőn, hogy a végén már se kormányozni, se fékezni nem tudott..:(. Azért másnap megint lejtőt keresett hazafelé a játszótérről, hogy legurulhasson motorral. Azt gondoltam, soha többet nem akar semmiféle lejtő közelébe menni. Hát de.)

Azután (még a villanypóznás eset előtt egyszer csak belázasodott, éppen csak egy kicsit, de azért jajj. Nála nem mindig mennek simán a légúti betegségek, hát ez is olyan volt. Mostanra kezd helyrejönni. Azután én lettem beteg, de nálam csak egy-két napig tartott.

Nehézséget leginkább talán az okoz, hogy 9-kor még, fél ötkor már megint világos van. Néhányan tudjátok, mennyire jól megy nálunk az elalvás és az alva maradás... Hát ez nem sokat segít a helyzeten. Volt már egy vagy két éjszaka, amit végigaludt. :S (Többnyire 2 körül ébred fel, és 1-3 órán át ébren van...)

Ehhez kapcsolódik, hogy a lakásban (de másoknál se nagyon) nincs függöny, csak reluxa, ami nappal nem sokat fog a kintről benézőknek (gondolom, nem nagyon figyel befelé senki, de akkor sem jó érzés), éjszaka viszont, amikor még fent  van a nap, nem sokat fog. Legalábbis nem eleget ahhoz, hogy mondjuk Jázmin ne gondolja azt, hogy ideje felkelni.

Eddigi érdekességek, avagy példák a kultúrsokkra:

A metrógyűjtőjegy egy papírcsík, amire a pénztárnál kell pecsétet kérni, minden belépés alkalmával. (Külön érdekesség, hogy csak minden második sorba pecsételik az aznapi dátumot, minden köztes sort üresen hagynak. Nem értjük még, hogy miért. Talán áremelés helyett?)

A benzinkutak jó része automata, nincs egyetlen emberi lény sem a tankolókon kívül.

Ha készpénzzel fizetek, a visszajárót egy kis Harry Pottert idéző masinából vehetem magamhoz. :)

Iszonyatos mennyiségű édességet árulnak a boltokban, egész hosszú falszakaszokat borítanak több soros magasságban a merítőkanállal, dekára vehető cukorkákkal teli fakkok.

Szemetet alig látunk, bár ma a városközpontban azért volt egy teledobált tér.

Az orvosi rendelő a várójában az asztalok úgy vannak elrendezve, mint egy kávézóban.:) Persze van hely is hozzá bőven... (Viszont nincs olyan szuper csúszda, mint az újpestiben :)

A gyógyszertáron belül külön részlegen kaphatók azok a dolgok, amik nem gyógyszerészeti termékek (naptej, lábápoló kellékek, fogkefék, stb.) Így nem kell végigülnie a sort annak, aki csak ilyesmiért tért be a patikába.

Különös dolog még a domboldalban, az erdő szélén, a fák alatt megbúvó szabadtéri „kondi-tér”, erről is küldök majd képet. Na nem a csigás súlyemelős gépekkel, de döntött felülőpad, és ehhez hasonlók vannak. Sokan járnak ki futni ide az erdőbe és a mögötte lévő rét-szerűségre. Az idősebbek meg valami futó- vagy gyaloglóbottal gyalogolnak.

És persze hátborzongatóak még a nyári kánikulához öltözött gyerekek-felnőttek. Olyankor, amikor mi tavaszi kabátban is behúzzuk a nyakunkat.

A posta, a papírbolt és a lottózó egyazon üzletben található.

Most nem jut eszembe más furcsaság.

Van már egy ismerősünk, aki az utcán is megismer, és ránk is köszön: egy nagyjából Jázmin-korú kisfiú, együtt játszottunk a játszótéren, bár főleg én kommunikáltam vele, Jázmin egyelőre elzárkózik mindenkitől, akivel nem értik egymást. Azért egy kicsit együtt is adagolták a homokot egy fura eszközbe.

Játszótérből egyébként rengeteg van, 5 perc távolságra legalább 4, mindegyiken más dolgok vannak. Nagyon tetszenek a kerékgumiból gyártott babahinták, videónk van róla, ha tudom majd, hogyan kell, feltöltöm vagy ide. (Gondolom, ide egyszerűbb feltölteni a képeket is, mint mailen küldözgetni, innen jött egyáltalán a blog ötlete.)

Apropó, képek. A fényképezőnket otthon hagytuk, csak a kamera van, és a telefonunk. Pedig annyi meseszép dolog van itt, hogy alig birok magammal.

Mára ennyi, ha történik valami érdekes, írok még.

Sziasztok!

G